Gálfi Andrea (Alapító)
Gimnáziumi éveimet még Romániában, Tasnád nevezetű kisvárosban végeztem, mielőtt hivatalosan Magyarországra települtünk.
Elvégeztem a gyógyszertári asszisztens szakot, ami még mélyebben engedett belelátni a betegségekbe, amit megalapozott családi "háttér" is, hisz van gyógyszerész közöttünk.
Miért kezdeményeztük ezt az alapítványt? Mert úgy éreztük Erika barátnőmmel, szeretnénk tenni valamit ( BÁRMIT!) a rászorulókért, legyen az beteg, idős ember, mozgássérült, vagy mentálisan elmaradott.
Jelenleg a gyógyszeriparban dolgozom, így hozzá tudok járulni csekélyke ismeretimmel a hatékonyabb működéshez.
Gyerekkoromban meghatározó volt nagynéném mozgássérültsége, valószínüleg azért "vonzódom" a témához.
Szűcsné Gábor Erika (Elnök)
1960.07.27-én születtem Miskolcon. Az általános iskola befejezése után Budapesten az Állami Szociális Intézetben, ahol emelt szinten oktatták a sérült diákokat (értelmi szintjük és tudásuk alapján), gép- és gyorsírást tanultam. 1976-1991 között a Bekecsi Hegyalja Mezőgazdasági Termelőszövetkezetnél adminisztrátorként dolgoztam, 1983-ban megszületett a gyermekem és a gyes ideje alatt sikeresen leérettségiztem a szerencsi Bocskai István Gimnázium és Közgazdasági Iskolában. 1991-ben a Szerencs Optika szaküzletben helyezkedtem el, ahol megszereztem a kereskedő, boltvezető képesítést, majd ebben a munkakörben dolgoztam 18 évig.
Dr. Spák László
1972-ben végzett Marosvásárhelyen, utána háziorvosként praktizált, majd Magyarcsaholyon és Tasnádon is rendelt egy ideig.
Miután belgyógyász szakorvosi vizsgát tett, 15 évig volt a tasnádi kórházban megbízott szakorvos. 20 éve él Magyarországon, mint háziorvos, betegei legnagyobb megelégedésére.
Dr. Lovász Ilona
37 éve lelki betegekkel foglalkozom,ideggyógyász főorvosként dolgozom.Tagja vagyok a Komplementer Hypnosis társaságnak.A tapasztalatom alapján az embereknek tudat alatt kiaknázatlan erőforrásaik vannak,amit érdemes felhasználni,és akkor gyökeresen megváltozna az életük,és be tudnák teljesiteni azt,amiért megszülettek.
Czibik Ferencné
|